Szöul 1988 400m

Barcelona 1992 400m
1967. június 3-án született Budapesten. 1975-től az Újpesti Dózsa, illetve az Újpesti TE, 1991-től a Budapesti Rendészeti SE, 1993-tól a Sport Plusz OTP SE versenyzője volt. 1984-től 1993-ig szerepelt a magyar válogatottban. Részt vett az 1988. évi szöuli és az 1992. évi barcelonai olimpián. Mindkétszer a 200 és 400 méteres vegyesúszásban olimpiai bajnoki címet szerzett, így négy aranyérmével máig ő a legeredményesebb magyar férfi úszó olimpikon.
Négyszer nyert világbajnoki, nyolcszor Európa-bajnoki címet. 200 méteres és 400 méteres vegyesúszásban többször megjavította a világ-, illetve az Európa-csúcsot. Ő volt a világon az első úszó, aki 200 méteres vegyesúszásban két percen belüli időt ért el. Széchy Tamás legeredményesebb tanítványa volt.
Ötször választották az év magyar sportolójává. 1991-ben az év európai sportolója lett. Több mint ötvenszer nyert magyar bajnoki címet, 1985-től örökös bajnok. Nemzetközi versenyen vegyes úszásban egész pályafutása alatt verhetetlen volt, ezért hívták a Vegyes Királynak.
Jelenleg saját úszóiskoláját és egyéb vállalkozásait irányítja.
Kiemeltebb érmei:
Olimpiai játékok:
arany
1988 Szöul 200 m vegyes
1988 Szöul 400 m vegyes
1992 Barcelona 200 m vegyes
1992 Barcelona 400 m vegyes
Világbajnokság:
arany
1986 Madrid 200 m vegyes
1986 Madrid 400 m vegyes
1991 Perth 200 m vegyes
1991 Perth 400 m vegyes
bronz
1991 Perth 200 m pillangó
Európa-bajnokság:
arany
1985 Szófia 200 m vegyes
1985 Szófia 400 m vegyes
1987 Strasbourg 200 m vegyes
1987 Strasbourg 400 m vegyes
1989 Bonn 200 m vegyes
1989 Bonn 400 m vegyes
1989 Bonn 200 m pillangó
1993 Sheffield 400 m vegyes
Ifjúsági Európa-bajnokság:
arany
1982 Innsbruck 200 m pillangó
1982 Innsbruck 200 m vegyes
1982 Innsbruck 400 m vegyes
ezüst
1982 Innsbruck 200 m hát
bronz
1982 Innsbruck 100 m pillangó
Elismerések:
Az év magyar úszója (1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1991, 1992)
Az év magyar sportolója (1986, 1987, 1988, 1990, 1992)
A Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1988)
Halhatatlanok Klubja tag (1991)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992)
MOB érdemérem (1996)
2000-től az Úszó Hírességek Csarnokának tagja (2000)
Csik Ferenc-díj (2002)
Prima díj (2006)
Magyar Úszóhírességek Csarnoka tag (2013)
Prima Primissima díj (2013)